Valamikor családok éltek itt az erdőkkel kerítve, ahol most némaság lapul. Puszta volt itt. Hosszú birka akol, néhány cselédház, egy díszes kastély, az uraknak lakhelye.
A kastély lakói régen meghaltak, de a közeli hozzátartozók még néha-néha megjelentek.
Az elhunytak nyughelye az erdős hegyoldalban volt, a kriptában alusszák örök álmukat.
A puszta közepén harangláb ácsorgott, tetején kereszttel. Deszkából volt építve, benne kiscsengő, amely a delet hirdette a puszta lakóinak. A kevés gyerek miatt iskola nem működött, a szomszéd községbe kellett menni iskolába, Rétságra. Földes úton, gyalog, vagy két kilométer. Tél idején, ha nagy havazások voltak, s nem volt nyom, akkor nem mehettek iskolába.
A Jásztelek története a múlt üzenete. A hegyoldal legaljában óriás, vastagtörzsű fák
sorakoztak. Lehettek akár száz-kétszáz évesek is. Lassan lassan, az évek múlásával, az ott élő emberek sorsa megváltozott. A puszta lakói elköltöztek, egyik erre, a másik arra,
valamelyik szomszédos faluban keresvén lakhelyet. A megélhetés más irányba fordította
őket. A pusztai temetőből a jómódúak elvitték hozzátartozóikat, oda, ahol letelepedtek.
Újra temették, új koporsókban a halottaikat, hogy közelükben legyen a sírhely,
hogy tudják gondozni, s ne a vadak hancúrozzanak a sírjaikon.
Elmúlt.
Az idő múltával már semmi sem emlékeztet arra, hogy itt valaha emberek éltek..
Ma már csak a szántásból olykor-olykor előkerülő tégladarabok, valamint az egykori temető maradványai jelzik az élet nyomait... A temetőben megtalálható még a Benyovszky család kriptája, amit szintén megrágott az idő vasfoga, lassan a földdel válik egyenlővé.
Az idő múlásával egy egykori település merül feledésbe.
 



 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://galo.blog.hu/api/trackback/id/tr792414517

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Z-o-g 2011.03.15. 16:20:14

Helló!

A www.gmap-pedometer.com - on bejelölnéd, hol vannak a romok?
Köszi!

galo12 2011.03.18. 19:05:44

Hello!

Nagyjából itt található a hely:
www.gmap-pedometer.com/?r=4358499
süti beállítások módosítása